Havasi Judo működése a járványhelyzetben

Kedves Szülők, Tanítványaim, Versenyzők!

Egy felelős döntést kellett meghoznom. A koronavírus terjedésének lassításához annyiban tudunk hozzájárulni, hogy az edzések megtartását határozatlan időre szüneteltetjük. A csoportos zárt térben testközelben tartózkodás fokozott kockázat, együtt így tudunk tenni ellene.

Holnaptól (2020 Március 16.) nem lesznek megtartva az edzések a klubban. Remélem ez az időszak nem fog hosszan elhúzódni, de mindaddig nem lesznek zárt termi edzések, ameddig ezt a járványhelyzet indokolja.

Ebben az időszakban a közösségünk és a judo klub fennmaradása, és az eddigi példaértékű összetartozásunk érdekében két dologban kérem a közreműködéseteket:

1. Facebook csoport

Ameddig újra folytatódhatnak az edzések szeretném, ha az ifjú és kevésbé ifjú judokáink nem felejtenék el a judo és a mozgás szeretetét még a négy fal közé zárva sem. Ennek érdekében létrehoztunk egy zárt Facebook csoportot Havasi Judo Club – Judoka néven, ahol a nappaliban, vagy szabadtéren is elvégezhető, szintentartó gyakorlatokat fogok rendszeresen közzétenni. Emellett szeretném más tartalmakkal és más csatornákon keresztül is fenntartani tanítványaim figyelmét és szeretetét a judo iránt. A csoporthoz minden tanítvány és persze a fiatalok szülei is csatlakozhatnak. Akiket tudunk, személyesen fogunk meghívni, de ezen a linken azonnal elérhető a csoport:

https://www.facebook.com/groups/hjc.judoka/

Fontos, hogy ameddig ezt szakemberek nem korlátozzák, menjetek egyedül, kis csoportban akár, szabad térre, fussatok, sétáljatok! A tervezett szintentartó mozgás ajánlat egy része szabadtéri lesz.

2. Támogatás az egyesület fenntartásáért

Mivel a termet ebben az átmeneti időszakban is fenn kell tartanunk, ezért aki teheti, a judo tagdíjat továbbra is utalja, illetve ha van rá módja, bármilyen segítő támogatást szívesen fogadunk a klub bankszámlaszámára: Havasi Judo Club –  OTP 11736020 – 29904408

Az adó 1%-ok most többet jelentenek mint valaha a klub stabil működésének fenntartása érdekében. Ezeket a  Havasi Judo Club Egyesületre a 18937521-1-07 adószámra tudjátok címezni.


Remélem átvészeljük ezt a nagyon nehéz időszakot és hamarosan újra együtt edzhetünk.

Ha a fentieken túl bárkinek van további építő ötlete, szívesen fogadom a klub közösségi csatornáin vagy közvetlenül felém címzett email-ben.

Havasi Péter
edző

Comments are closed.